Note: This story was dynamically reformatted for online reading convenience.
 
 Remekmű 2 (F snuff)
   Monica két éves korában vesztette el szüleit egy balesetben.16 évnyi
árvaházi és örök-befogadó családoknál való élet meglehetősen befelé
fordulóvá tette.  Mire elvégezte a középiskolát, saját magán k'vül csak
egyetlen dolog érdekelte: a művészet.  A művészet kezdettől fogva jelentős
szerepet játszott az életében.  Azóta nyűgözte le a szépség megalkotásának
folyamata, amióta ifjúkorában talált egy művészettel foglalkozó könyvet az
egyik nevelőcsaládnál.  A művészet volt a menekülés a világ elől.
   Az érettségi utáni két évben kitartóan próbált eleget félretenni ahhoz,
hogy be'ratkozhasson egy művészeti iskolába.  Szabadidejében pedig a
belvárosi galériában bámészkodott.  A kedvence a bejárat közelében
elhelyezett mű volt.  "rákon át tanulmányozta az ala-nyok arckifejezését és
testtartását.  Mesterműnek tartotta az "Extázis" c'mű alkotást, amely a
felirata szerint Thomas és Elizabeth Rolands adománya volt.  Furcsa
egybe-esésnek tartotta, hogy a mű 20 éves volt.  Pont olyan idős, mint ő.
Ettől még jobban szerette.
   Természetesen a többi alkotást is csodálattal tanulmányozta.  A fiatal
lány a kutyájával egy másik kedvence volt.  A pár, amelynek pólós, farmeros
férfi tagja éppen térdelve kér-te meg a karcsú, rövid szoknyás nő kezét,
szintén sokszor eszébe jutott.
   Monica rendszeres jelenléte feltűnt a 62 éves művésznek, aki a galéria
gyűjteményét java részben kész'tette.  A művész a lányt magát is egy
műalkotásnak tartotta.  Hosszú barna haj, zöld szemek, karcsú test.  Nem
szupermodell, hanem egy hétköznapian csinos nő.  Egy napon meg is
szól'totta:
   -Úgy látom, nagyon kedveli a portréimat- mondta a lány mögött állva.
   Monicának fel sem tűnt, hogy valaki a közelébe lépett.
   -Ezek az ön művei?- kérdezte meglepetten az ismeretlentől.
   -A legtöbbjük igen.  Több mint harminc év termése.
   -Lenyűgözőek!
   -Köszönöm!  Mindig örülök, ha valaki méltányolja amit csinálok.
   -Ki ne tenné?  Nagyszerűen ragadják meg az érzelmeket.  A beáll'tások
pedig magukra vonják a nézők figyelmét.
   -Megteszem ami tőlem telik.
   -Soha nem láttam ilyen szépséget.
   És a társalgás hasonlóan folytatódott.  A művész örömmel fogadta az ifjú
rajongója lelkendező szavait.  A végén felajánlotta a lánynak, hogy legyen
az asszisztense és el is h'vta a következő péntekre a műtermébe.  Monica
alig várta, hogy elteljenek a napok.
   A lány kora reggel érkezett a stúdióba.  A művész bemutatta egy jóképű
fiatalembernek, aki teljes középiskolai amerikai futball mezben várt.  A
neve Rocky volt és a szülei rendelték a portrét, hogy megörök'tsék a
csapata győzelmét az állami bajnokságban.
   Monica áh'tattal figyelte, ahogy a művész részletesen bemutatta neki az
ifjú csatár műanyagba öntésének folyamatát.  Mire minden véget ért, Rocky
felemelt kezében labdát tartva készült egy örökké függőben maradt passzra.
   Monica a következő néhány hétben még négy további portré elkész'tésében
segédkezett.  Sohasem érezte magát boldogabbnak.  Kis h'ján isten'tette az
alkotót és roppant tehetségét, ahogy az életből művészetet hozott létre. 
Egy napon a művész megeml'tette, hogy minden eddigi alkotása el fog
halványulni az új, eredeti mestermű mellett, ami megszületetett a fejében.
Miután kifejtette radikálisan új ötletét, mellékesen megjegyezte, hogy
ahogy talál egy megfelelő alanyt, máris nekilát az elkész'tésnek.
   Monica sz've nagyot dobbant és azonnal felajánlotta szerény szolgálatait
az új tervhez.  A művész úgy tett, mintha ez neki eszébe sem jutott volna.
Végignézett a lányon és kijelentette, hogy tökéletes alany lenne.  Hamar
megegyeztek abban, hogy a következő szombat lesz a nap.
   Monica szokás szerint korán érkezett.  Még egyszer utoljára végignézte
az összes kedvenc művét, mielőtt megtisztálkodott és kicsinos'totta magát.
A tervezett portré egy akt volt egy viszonylag egyszerű testtartással.  A
lány egy kicsit szégyenlős volt a meztelenség miatt, de a művészet iránt
érzett szerelme legyőzte ellenérzéseit.  Egy kb.  egy négyzetméteres
talapzat tetején állt egy fél cm vastag szilárd műanyag lapon.  A művész
köré engedte a keretet, majd megkérte Monicát, hogy álljon kis terpeszben,
a karjait tartsa az oldalától pár centire, ford'tsa a tenyerét előre és
enyhén nyissa szét az ujjait.  Elgondolkozva egyenesen előre fog nézni a
távolba, de az még ráér.
   A lány idegesen kuncogott, ahogy a meleg műanyag elkezdett a lábfeje
köré folyni.  A művész megnyugtatóan beszélt hozzá, am'g a folyadék
fokozatosan ellepte a lábikráit és folytatta az emelkedést a térdei felé.
Teltek a percek.  A karcsú combok kezdtek beágyazódni és Monica már az
ujjai hegyénél is érezte a folyadékot.  Hamarosan érezte, ahogy a polimer
befolyik a hátsójába és ellepi a nemi szervét.  Az érzés távolról sem volt
kellemetlen, de nehéznek találta, hogy mozdulatlanul álljon.  A művészet
érdekében mindenesetre mindent megtett.  A műanyag túlhaladt a csuklóján,
körbefolyta a derekét, ellepte a köldökét, a könyökét és a melleihez ért.
Amikor a mellbimbói elmerültek, megremegett az izgalomtól.
   A művész folyamatosan beszélt hozzá, miközben megtelt a hónalja és a
hosszú barna haja kezdett beleragadni az anyagba.  Monica tudta, hogy a
fejét most már a végső poz'cióba kell ford'tania, mielőtt a haja teljesen
beragad.  Maga elé bámult a távolba.  Látta a galériába vezető ajtót, de
ennél sokkal messzebbre nézett.  A művészet jövőjére gondolt, amelynek
formálódásában kulcsszerepet vállalt.
   Ahogy a folyadék az állához ért, a művész megkérte, hogy nyeljen le
annyit, amennyit csak tud, amikor majd az anyag eléri a száját.  A lány
készségesen engedelmeskedett.  A folyadék nem volt annyira rossz 'zű, mint
amire szám'tott.  Hamarosan úgy érezte, hogy megtelt a gyomra.
   A művész megköszönte a részvételét, amire boldog pislogással válaszolt,
mielőtt a füle és az orra el nem kezdett megtelni.  Tudta, hogy nincs sok
ideje hátra és minden erejével azon volt, hogy a haláltusa alatt ne
torzuljanak el a vonásai.  Nem volt könnyű feladat, de a lenyelt mérgező
műanyag gyors'totta a véget, 'gy rövidebb és kevésbé fájdalmas volt, mint
egy hagyományos fulladás.  A szemei nyitva maradtak és üresen néztek előre
mi-közben műanyagba merültek.  Hamarosan teljesen be volt ágyazva és a
művész megkezdte Monica nőből művészetté alak'tásának második fázisát.
   Miután a műanyag s'r kellően megszilárdult, a művész kötelekkel és
csigákkal v'zszintesbe ford'totta és egy nagy fémasztalhoz rögz'tette. 
Elkezdte szeletekre vágni a tömböt egy prec'z, speciális fűrésszel, ami a
vágási felületeket azonnal műanyaggal vonta be.  A nap végére Monica 64
szeletben feküdt az asztalon.  A művész kimerülve, de töretlen
lelkesedéssel visszavonult.
   Másnap nekilátott az összeáll'tásnak.  Néhány szeletet véletlenszerűen
megcserélt, amitől Monica egy kubista alkotásnak nézett ki.  Először 'gy
áll'totta ki a galériában.  Elismerő és kritikai megjegyzéseket is kapott,
de a mű még nem volt készen.  Egy kis időbe telt, am'g elkész'tette a
korábban megálmodott mozgató mechanikát.  A gép képes volt átrendezni és
újra egymásra illeszteni a szeleteket.  Az emberek ámulva nézték, ahogy
Monica alsó és felső fele szétválik, majd a szeletek véletlenszerűen helyet
cserélnek, majd megint összeállnak.  Egy idő után a gép újra mozgásba
lendült és az eredmény még vadabb volt, mint az előző.  Bizarr, de
csodálatos látvány volt.  A művész szerette az összes alkotását, de Monica
kitüntetett helyet kapott a sz'vében.
   http://darkfetishnet.com/group/1438/ (->discussions)
  
remekmu2_hu